Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üdvözlöm!

 

Ön a Máriapócsi Ifjúsági Egyesület (székhelye: 4326 Máriapócs, Báthori u. 25., adószáma: 18813443-1-15) honlapját látja. 

Egyesületünk hivatalosan 2005. márciusa óta létezik, akkor lett jogerős a megyei bíróság nyilvántartásba vételre vonatkozó végzése. Gakorlatilag ez a szervezet több, mint tizenöt éve működik, mely a korábban megszűnt Máriapócsi Teleházban működő "Teleházas-klubból" nőtte ki magát. Elsősorban sport- és szabadidős, számítástechnikai, illetve kulturális programokat kínálunk tagjainknak és az érdeklődőknek. Egyesületünk húsz főnyi, 18-28 éves fiatalból áll.

 Az Egyesület céljai alapszabályunk szerint:

       -         a máriapócsi fiatalok szellemi fejlődésének elősegítése,

-         az internet, a számítástechnika és régiónk értékeinek megismertetése,

-         a közösségi szellem erősítése,

-         egészséges életmódra való nevelés,

-         környezetvédelem,

-         érdekvédelem, jogvédelem,

-         a település fejlesztésében való aktív közreműködés,

-         kutatási tevékenység,

-         nemzetközi kulturális, baráti és cserekapcsolatok ápolása,

-         ismeretterjesztés, a történelem megismertetése a fiatalokkal,

-         gyűjtőtevékenység,

-         hagyományőrzés.

 

Tisztségviselők:

elnök: Dr. Lazók Attila

alelnök: Linzenbold Gábor

elnökségi tag és pénztáros: Borsi Róbert

Egyesületünk e-mail címe: miegyesulet@freemail.hu  

 

Egyesületi disznóvágás

2018.08.11

Idén 3. alkalommal rendeztük meg egyesületi disznóvágásunkat.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: 2018 eseményei | Hozzászólások: 0

„Emlékezzünk a kommunizmus áldozataira!”

2016.12.30

2016. november 27.-én került megrendezésre a Máriapócsi Ifjúsági Egyesület „Emlékezzünk a kommunizmus áldozataira!” című rendezvénye a Máriapócsi Hungaricum Vendégházban.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: 2016 eseményei | Hozzászólások: 0

Egyesületi disznóvágás

2016.05.08

 

Meghívó előadásra

2015.11.21

 

1 % felajánlása

2015.05.13

Kérünk mindenkit, hogy aki még nem kötelezte el magát egyik civil szervezet felé sem, az adója 1 %-át legyen szíves ajánlja fel egyesületünknek! Adószámunk: 18813443-1-15.

Nagylelkű segítségüket köszönjük! 

 

Meghívó hadtörténeti kiállításra

2014.12.27

Tisztelettel meghívjuk Önt a Máriapócsi Ifjúsági Egyesület hadtörténeti kiállításának megnyitójára - 2014. december 28.-án, 16 órai kezdettel. A máriapócsi Hungaricum Vendégházban megrendezésre kerülő rendezvényt Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, a Parlament Honvédelmi és Rendészeti bizottságának alelnöke nyitja meg. 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Fényképek: 2014 | Hozzászólások: 0

Meghívó

2014.12.18

Meghívó

 

A Máriapócsi Ifjúsági Egyesület tisztelettel meghívja Önt a következő szakmai napjára:

  • a program időpontja: 2014. december 19. (péntek) 16 óra

     

  • helyszíne: Hungaricum Vendégház Máriapócs (4326 Máriapócs, Vasút u. 45).

Előadók és témák:

  • 16 órától előadást tart Dr. Báthori Gábor történész, a

Téma: 100 éve robbant ki az első világháború.

  • Ezt követi kb. 17 órától Soós Róbert és neje előadása (szakértők)

Téma: Hogyan étkezzünk egészségesen a XXI. században - avagy támadnak a tartósítószerek, adalékanyagok és édesítők.

A kb. félórás előadást ételbemutató követi, majd a hallgatóságot egy finom reformvacsorára látjuk vendégül (bemutatkozik a zab).

Mindkét előadás és a vacsora ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Évadzáró vacsora a Hungaricumban

2014.05.05

2013. december 30. napján éveadzáró vacsorán vettünk részt a Hungaricum Vendégházban (4326 Máriapócs, Vasút út 45.). Egyesületünk rövid közgyűlést tartott, mely az elnök évértékelésével kezdődött. A 2014-es év tervezett programjanak megvitatását követően egy finom vacsorát fogyasztottunk el közösen a többi résztvevővel. Sokan voltak rajtunk kívül jelen, mivel egy remek sportrendezvény, egy négy napos körmérkőzéséses ping-pong verseny eredményhirdetése is ezzel egyidőben zajlott. A több mint 600 mérkőzés lejátszását és az ünnepélyes eredményhirdetést követően minden játékosnak jólesett a pihenés, a gratuláció és a finom babgulyás. Gratulálunk minden résztvevőnek és a rendezőknek is! 

 

SZJA 1 %

2014.02.18

Kérünk mindenkit, hogy aki még nem kötelezte el magát egyik civil szervezet felé sem, az adója 1 %-át legyen szíves ajánlja fel egyesületünknek! Adószámunk: 18813443-1-15.

Nagylelkű segítségüket köszönjük! 

 

Mi is képviseltettük magunkat a nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben megrendezett 24 órás úszáson

2014.01.22